Tangl Ferenc (1866-1917)
MÉRET: 12 x 17 cm

FORRÁS: ÁOTK Levéltár 15. fond, 2. doboz
Emléktáblája

Tangl Ferenc (1866-1917) egyetemi tanár. Orvosdoktori oklevelét 1888-ban nyerte el, ekkortól a kórbonctani intézetben dolgozott. Pályatársai voltak Scheuthauer tanár mellett dolgozó Hutÿra Ferenc és Preisz Hugó. 1889-ben a grazi orvosegyetemen, a szövettani és fejlődéstani tanszéken volt asszisztens, majd Flemming kieli professzor is meghívta. Ezt a meghívást nem fogadta el, 1891-ben visszatért a kórbonctani intézetbe, ahonnan az Állatorvosi Akadémiára hívták meg. Korányi Sándor távozásával megüresedett az élet- és szövettani tanszék, melynek vezetője lett 1892-1903 között, 1903-ban Plósz Béla utóda lett a budapesti tudományegyetem élet- és kórvegytani tanszékén. Kezdeményezésére létesült a M. kir. Állatélettani és Takarmányozástani Kísérleti Állomás, melynek 1896-1917 között volt az igazgatója. 1902-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagja, munkássága alatt a M. kir. Állatorvosi Főiskola élettani tanszékét centrummá tette. Kutatási területei egyebek mellett az anyagcsere-folyamatok, az egyedi fejlődés energetikája, energiaforgalmi kérdések. Iskolát teremtett maga körül, az orvosok és biológusok számára szilárd természettudományos alapokat rakott le, materialista gondolkodásmódját igyekezett tanítványaiba is beleoltani. Intézményünk Élettani és Biokémiai Tanszéke valamint Anatómiai és Szövettani Tanszéke egyaránt a tudományterülete megalapítójának tekinti.