1. tárló

A hazai állatorvosképzés megindulása előtt állatgyógyászattal egyes rátermett pásztorok, külföldről betelepült "baromorvosok", mint Tseh Bőhm Márton (1676), majd a késői feudalizmus (rendiség) korában (1711-1787) még borbélysebészek, gyógyszerészek, valamint az állatjárványok leküzdésével megbízott orvosdoktorok ("megyei physicusok", pl. Weszprémi 1768) foglalkoztak. A hazai állatorvosképzés a pesti egyetemen, az orvostanhallgatók állatorvostani oktatásával, 1787-ben indult meg. A kolozsvári orvos-sebészi tanintézetben 1775-óta, a keszthelyi Georgikonban 1797-óta, a magyaróvári mezőgazdasági tanintézetben 1818 óta oktattak állatgyógyászati ismereteket.
Néhány kiadvány a korabeli szakirodalomból a felső polcon látható.
Főleg a keleti marhavész világméretű elterjedése miatt a nyugatra hajtott vágómarhákra már 1458-ban exportlevelet állítottak ki. Az állatok korát, azonosítás végett, fogazatuk alapján állapították meg.
A levágott és boncolt szarvasmarhákban talált képletek, mint az idegentestek a bendőben, valamint az epekövek érdeklődést keltettek a lappangó, belgyógyászati betegségek iránt. A lovakat a vizsgálatokhoz ajakszorítóval ("pipával") fékezték meg. Fogazatuk vizsgálatára szájfeszítőt és a világításra mécsest használtak. A méhek és a veszélyes rovarok csípése ellen cseréppipa füstjével védekeztek.
Beöntéseket kezdetben, fából készült "klistírfecskendőkkel", por alakú gyógyszereket többlyukú, fából készült fúvó csövek segítségével adtak be.
Az agyagból készített, szülészeti tolópohárral nagyállatok előesett méhét nyomták vissza. A gyógyszereket cserépedényekben készítették el.
Ha a gyógyszerek nem használtak, akkor "tályoggyökeret" húztak át az állat bőre alatt, szúrással készített sebcsatornán, amely ettől elgennyesedett. A genny megjelenését kedvezően ítélték meg, ("pus bonum et laudabile = a genny jó és dicséretes dolog"). A testnedvek helyes arányának visszaállítását remélték a vérbocsátástól, s e célból a nagy nyaki vivőeret érvágókkal szúrták át. A bendő- és bélmozgásokat mechanikus terápiával, masszírozó hengerrel serkentették.
Cserépből készítettek szülészeti tolópoharat is, amellyel nagyállatok előesett méhét nyomták vissza.
Mindenkor gyógyító hatást tulajdonítottak az imának. A gyógyulást kérő vagy a gyógyulásért hálát adó imák kifejezésére viaszból, áldozati szobrokat öntöttek. Ilyen volt az áldozati ló (Votivpferd) vagy az áldozati sertés, amelynek viaszfigurája és fából készült öntőmintája e tárlóban látható. Az emberek gyógyulásáért készített hálatáblákat (Votivstabellen) készítettek, amelyek ma is megtalálhatók a legtöbb katolikus templomban, sőt hálából templomokat (Votivskirchen) is építettek, mint pl. a szegedi fogadalmi templom.