Minden magyar állatorvos egy közös Alma Matertől indul. Talán ez is oka annak, hogy más szakmáknál fontosabb és könnyebb számukra az emlékek ápolása.
Az állatorvosi hivatásnak nemcsak a kitüntetésekkel, ranggal elismert képviselői élnek a vidám vagy szomorú történetekben, hanem mindenki, aki a saját helyén emberségével vagy tudásával kiemelkedett, emléknyomokat vésett kollégái, tanítványai szívébe.
A kar levéltárának polcain sorakozó anyakönyvek őrzik mindenkinek a nevét, aki beiratkozott a tanintézetbe, akadémiára, főiskolára, karra, egyetemre.
Természetes, hogy a könyvtár féltő gonddal ápolja az írott vagy képi emélkeket, és közzé teszi ezeket. Nem ismerheti azonban a számtalan pálya szabályszerű vagy váratlan fordulatait; a helytállást apró és nagy feladatokban, ügyekben, ezért hívjuk meg a kar valamennyi tagját a Magyar Állatorvosi Panteonba vendégnek és emlékezőnek egyaránt.

Baintner Károly
1905-1989
Baintner Károly
Okleveles mezőgazda, állatorvosdoktor, egyetemi tanár, a takarmányozástan tudományos művelésének és hazai alkalmazásának, megszervezésének tudósa, tanára és előadója. (FGY)
Rátz István
1860-1917
Rátz István
Rátz István (1860-1917) egyetemi tanár, 1886-ban orvosdoktorrá avatták. 1888-ban egyéves külföldi tanulmányútra ment, meghatározó volt számára az, hogy Berlinben Virchow kórbonctani előadásait hallgatta. 1890-ben szerzett Állatorvosi oklevelet, ugyanekkor megbízták a Kórbonctani Tanszék vezetésével, melynek élén 1917-ig állott. 1903-ben akadémikus lett. Főbb szakterülete a kórbonctan, általános kórtan. E két tárgyon kívül a parazitológiát is oktatta, különösen a férgeknek volt jelentős kutatója. Vezetése alatt átalakult a tanszék: új gyűjteménytárat és tágas munkatermeket kapott. Egyéb feladatai mellett az 1905-ben Budapesten tartott VIII. Nemzetközi Állatorvosi Kongresszus főtitkára volt. Iskolateremtő egyéniség, mellette dolgozott például Breuer Albert, akinek nevéhez a hússzemle gyakorlati, majd elméleti oktatásának kidolgozása fűződik. (D.A.)

Ez nem is látszik :)))))