Minden magyar állatorvos egy közös Alma Matertől indul. Talán ez is oka annak, hogy más szakmáknál fontosabb és könnyebb számukra az emlékek ápolása.
Az állatorvosi hivatásnak nemcsak a kitüntetésekkel, ranggal elismert képviselői élnek a vidám vagy szomorú történetekben, hanem mindenki, aki a saját helyén emberségével vagy tudásával kiemelkedett, emléknyomokat vésett kollégái, tanítványai szívébe.
A kar levéltárának polcain sorakozó anyakönyvek őrzik mindenkinek a nevét, aki beiratkozott a tanintézetbe, akadémiára, főiskolára, karra, egyetemre.
Természetes, hogy a könyvtár féltő gonddal ápolja az írott vagy képi emélkeket, és közzé teszi ezeket. Nem ismerheti azonban a számtalan pálya szabályszerű vagy váratlan fordulatait; a helytállást apró és nagy feladatokban, ügyekben, ezért hívjuk meg a kar valamennyi tagját a Magyar Állatorvosi Panteonba vendégnek és emlékezőnek egyaránt.

Raitsits Emil
1882-1934
Raitsits Emil
Raitsits Emil (1882-1934) állatorvos, a belgyógyászati diagnosztika tanára 1919-1934 között. Állatorvosi oklevelét 1904-ben szerezte, 1905-től gyakornok, majd tanársegéd a belorvostani tanszéken. 1923-ban lett állatorvosdoktor. Az ambulancia és a polilinika szervezője, majd első vezető tanára 1919-1934 között. A kynológia területén elismert kutató és szakíró, különös fegyelmet szentelt a magyar kutyafajtáknak. Megindította a Kutyatenyésztés (1930) és a Magyar Kutytenyésztő (1933) című folyóiratokat. 1929-től a Közgazdasági Egyetem meghívott előadójaként az állatkórtant és -járványtant adta elő. Tevékenységével a mai kisállatgyógyászat (elsősorban a kutya gyógyászata) alapjait fektette le. (D.A.)
Thanhoffer Lajos
1843-1909
Thanhoffer Lajos
Orvosdoktor, sebész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Pesti m. kir. Állatgyógyintézet, majd a M. kir. Állatorvosi Tanintézet élettani, természet- és növénytani tanszékének vezető nyilvános rendes tanára 1872-tôl 1890-ig. (FGY)

Ez nem is látszik :)))))