A kép egy klikkentéssel nagyobb méretben megnyitható.

Sályi Gyula
(1903-1982)
MÉRET: 12 x 16,9 cm

FORRÁS: ÁOTK Levéltár 15. fond, 2. doboz

megnyitja a 175. évforduló ünnepség sorozatát * megköszöni az üdvözlő beszédeket * arcképe (festmény) * szobra

Sályi Gyula (1903-1982), 1927-1965 között oktató. Állatorvosi oklevelét 1926-ban szerezte. Pályáját Jármai Károly mellett kezdte meg tanársegédként. 1928-ban a Járványtani Intézethez helyezték át. Az ebből szervezett Országos Állategészségügyi Intézetnek alapító tagjaként kórbonctani, diagnosztikai munkát végzett. 1937-ben lett magántanár. Jármai Károly halálát követően 1941-1965 között a Kórbonctani Tanszék vezetője volt. 1950-1951 között dékán, 1952-1963 között igazgató, illetve rektor. Az intézményünk 175 éves fennállását köszöntő jubileumi ünnepségeket mint rektor vezette. A háziállatok kórbonctanának és kórtanának elismert kutatója, 1962-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia tagja. (D.A.)