English
A kiállítás már bezárt!
Válogatás a Kórbonctani Múzeum és az „Állatorvosi patológiai képes album” anyagából
Az állatorvosi kórbonctan egyik legfontosabb alkalmazási területe a húsvizsgálat. Az intézményes húsellenőrzés kezdetei hazánkban a XIX. század második felére nyúlnak vissza. Először a közegészségügy rendezéséről szóló 1876. évi XIV. törvénycikk mondta ki, hogy
13. § A vágóhidakon és mészárszékekben elárulás végett levágandó állat egészségi szempontból előleges szemle alá veendő. Ha ezen szemle által igazoltatnák az, hogy a közfogyasztásra szánt állatnak húsa az egészségre ártalmas lenne, a levágatás a fentebbi czélból meg nem engedhető. Ezen szemlén kivül mindennemű nyilvánosan árúba bocsátott hús egészségi szempontból szintén vizsgálat tárgyát képezi.”
A húsvizsgálatot – az állatbetegségekre vonatkozó tényleges szakértelem nélkül – először orvosok végezték. Csak tizenkét évvel később az állategészségügy rendezéséről szóló, átfogó és korszerű 1888. évi VII. törvénycikk szögezte le:
14. § Oly községekben, hol a husfogyasztás jelentékeny, szarvasmarha csak közvágóhidon vágható. Mely községekben legyen közvágóhid felállitandó, azt a közigazgatási bizottság felterjesztése folytán, a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister a belügyministerrel egyetértőleg állapitják meg. Szarvasmarhák vágásánál, továbbá juhok, kecskék és sertések leszurásánál, a mennyiben ez mint ipar üzetik, az állat egészségi állapota a leölés előtt és utána a hatósági állatorvos által megállapitandó. Hatósági állatorvos hiányában e czélra vágatási biztos alkalmazandó.”
Hutÿra Ferenc még a törvény megjelenésének évében az Országos Közegészségügyi Tanács előtt tartott felszólalásában sötét színekkel ecsetelte az anyagi és erkölcsi megbecsülést nemigen élvező vágóhídi állatorvosok helyzetét, és rámutatott a húsvizsgálat elégtelenségének közegészségügyi veszélyeire.
A törvény nyomán – és nem kis mértékben a M. kir. Állatorvosi Főiskola erőfeszítéseinek köszönhetően – a húsellenőrzés szakmai színvonala egyre emelkedett. 1905-ben megindult a Vágóhídi Szemle, 1906-ban pedig, az Állatorvosi Lapok mellékleteként a Húsvizsgálat. Sajnos ezeket a lapokat az első világháború vihara elfújta.
A két világháború között a Főiskolával is szoros kapcsolatot tartó vágóhídi állatorvosok munkája volt a magas szintű húsvizsgálat záloga. A tanárságot a vágóhídért elhagyó Breuer Albert, s utódai: a tanszéken Semsey Géza, a vágóhídon Rónai Mihály, Kazár Gyula és mások fémjelzik a korszakot. A Főiskola szinte valamennyi kiváló professzora hozzájárult az élelmiszer-biztonság javításához – mint ez a tárlókban elhelyezett műveikből is kitűnik.
A kórbonctannak, mint a klinikai munkát, a fertőző és az élelmiszer-biztonságot veszélyeztető betegségek felismerését megalapozó szakterületnek a fontosságát nemcsak az mutatja, hogy a tárlókban feltűnő személyiségek közül sokan kórboncnokként kezdték pályájukat, hanem az is, hogy az 1881-ben elfoglalt új campus központi épületének legnagyobb termét a kórbonctani demonstrációnak, a múzeumnak szentelték. Húsz éven át a ma „Díszteremként” ismert helyiségben álltak azok a preparátumok, amelyekből most szerény válogatást mutatunk be, majd a tanszék tetejére épített kiállítóterembe kerültek. Szeretnénk most fellebbenteni a fátylat egy a nagyközönség számára nem látogatható, de évtizedeken át az oktatást pótolhatatlan szemléltető anyaggal ellátó gyűjteményről, amely – reméljük – hamarosan megújult formában fogadhatja a fényképekkel, filmekkel nem megelégedő hallgatókat, akik egy-egy ma már nem látható betegség jeleit szeretnék látni az érintett szerveken, szövetekben.
A preparátumok mellett láthatók a 2006-ban megjelent „Állatorvosi patológiai képes album” illusztrációi, amelyek kiegészítik a húsvizsgálat szempontjából fontos kórképek bemutatását.
Kiállításunk természetesen nem törekedett teljességre, sem a patológia, sem a húsvizsgálat szempontjából. A két gyűjteményre támaszkodva csak néhány -higiéniai szempontból fontos kórképet mutat be négy csoportban: bakteriális, vírusos, parazitás betegségek és egyebek. Reméljük, így is sikerül érzékeltetni, hogy a húsvizsgálattal foglalkozó szakembereknek milyen széleskörű tudásra, milyen speciális megfigyelőkészségre, milyen összetett döntéseken alapuló biztos ítéletre van szükségük. Nem hagyhattuk ki az alkalmat arra sem, hogy a kórbonctan és a húsvizsgálat történetének egy-egy momentumát felvillantsuk kedvcsinálóként a további búvárlatokhoz.
Ajánljuk kiállításunkat az állatorvostan-hallgatóknak és a nagyközönségnek, akiktől nem idegen egy kis véres borzongás és a tárgy bizarr szépsége.
Prof. Dr. Vetési Ferenc ny. tanszékvezető Kórbonctani és Igazságügyi Állatorvostani Tanszék
Orbán Éva a kiállítás kurátora Állatorvos-történeti Gyűjtemény